Egész életében másokra figyelt. Mindig félt, hogy rendben van-e a környezetével. Ha valaki megmozdult, ha valaki hangosabban beszélt, rögtön odafigyelt. Nézte, hogy baj van-e, hogy ő csinált-e rosszat, hogy lesz-e következmény. Mindig azt nézte, hogy a róla alkotott kép másokban szép legyen, mindig másokat figyelt, de azért, hogy tudja a másik még mindig szereti. Honnan tudhatnánk viszont, hogy mi van a másikban? Ha azt nézem, hogy a másik milyen vagy milyennek tekint, tulajdonképpen magamat nézem, hogy én, hogy látom magamat. Mindenki tapasztalata más. Ha magamról alkotok véleményt, akkor a saját tapasztalataim alapján teszem azt, a másik tapasztalatait nem ismerem, honnan tudhatnám hát, hogy mi van benne, mit érez és hogy tekint rám? Attól félt, hogy gyengének tartják, hogy unalmasnak vagy hülyegyereknek nézik. Úgy érezte, hogy mindenki ki akarja oktatni. Amikor dolgozott mindig félt, hogy kevésnek tartják, amit csinál, de tulajdonképpen ő tartotta kevésnek és félt, hogy ezt mások is észreveszik. Kevés volt az ereje, újra meg újra megerőltetni magát, napról napra a kötelezettségeket csinálni, végtelenül. Félt, a nőktől is, hogy kicsinek, gyengének, bénának, balfasznak tartják, félt, hogy a szeretett nő nem vonzódik hozzá, de csak azért, mert ő nem tartotta magát elég jónak, ő nem látta, nem érezte magát olyannak, amilyen lehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése