Mélyülés

Érdekes álmom volt az éjjel, tudtam repülni, mondjuk ez többször előfordult, nem ez az érdekes része. Mindenféle csuda állatka vett körül, kutyusok, meg macskák, madarak, meg még nem is tudom mik voltak, nekem kellett rájuk vigyáznom, mert valaki támadott minket. Volt egy gép, amivel le kellett ásnunk a föld alá. A gép előre ment, ember átmérőjű lyukat vágva a földbe, ami olyan lett, mint egy feneketlen kút. Nagyon mély volt, bele ugrottam a lyukba, majd zuhantam lefelé, féltem, mert tudtam, hogy onnan nem tudok kijönni, de valamiért meg kellett tennem, mert tudtam, hogy más nem teszi meg helyettem és így a helyes. Olyan érzésem volt, hogy csak így menthetem meg a világom. Már majdnem a közepénél jártam, amikor a visszaút elkezdett összeomlani, elkezdett az alagút, amin addig lejöttem beomlani, bezáródni, elfogott a pánik, hogy innen már nem lehet kijutni. Lassú magma folyt mindenfelé a felyem fölött, pillanatra hátra néztem és nem előre, tudtam, hogy azt kellett tennem, hogy ide lejövök, mert ez volt a helyes és kész, de tudtam, hogy nem vagyok elég gyors, hogy kijussak, de a problémát, amiért ide jöttem meg oldottam. Nem volt kiút és életemben először elfogadtam valami kilátástalan helyzetet. Valami nagyon furcsa határtalan nyugalom szált meg egy pillanatra. Elfogadni a halál közeledtét és, hogy semmit sem tehetek ellene. Félni azt jelenti, hogy talán meghalsz, de nem tudod mikor és állandóan a kiutat keresed, elfogadni pedig azt, hogy tudod, hogy megfogsz halni, nincs küzdelem ellene, mert semmi értelme. Az alagút egyre jobban beomlott, a nyugalom egyre jobban elöntött, majd sajnos a halál pillanata nem következett be, vagy legalábbi nem emlékszem rá, mert az álom véget ért én pedig az ágyamban fekve ébredtem. Ennyi volt az álmom. Úgy látszódik, hogy nálam a mélyülést az agyam álmokat generáló része szószerint értette :)