Kis gyerekként rettenetesen akaratos és makacs voltam. Nem mintha most nem az lennék, de egy gyerekhez képest nagyon öntörvényű lehettem. Három érdekes történetet tudok erről mesélni.
Az első akkor esett meg mikor a szüleim építkeztek. Furcsa, hogy emlékszem rá, hiszen csak 3-4 éves lehettem, de nagyon fogékony voltam. Ők káromkodtak össze-vissza, munkások, akikkel az apám együtt ivott. Mondták mondjam ezt, mondom "NEM!" mondták mondjam azt, mondom "NEM!!!", mondják mondjam amazt az eredmény ismét "NEM!!!!!!". Képzeljetek el pár rendkivül intelligens piás embert, ahogy egy kis gyerekkel vitáznak, aki egyszerűen nem hagyja magát.
A nagyapámék tanítottak írni. Még mielőtt óvódába jártam volna. Emlékszem a 2-el és az 5-el problémáim voltak. Mindig összekevertem őket, fejjel lefelé írtam, vagy hosszanti irányban tükörképszerűen. Anyám próbált segíteni és megmutatni, hogy hogy írják, de annyira hittem az igazamban, hogy nem hagytam magam. A makacsság gyakran értelmetlen, ha nem biztos tényekre alapul.
A legjobb akkor esett meg, mikor a nagynénémékkel sétáltunk a városban. Akkor 3-4 éves lehettem. Megálltam egy kirakat előtt, ahol játékautók voltak kirakva. Imádtam őket, ma is imádom a kocsikat, a motorokat, a műszaki cikkeket. Ott álltm és csak néztem őket. A nagynéném akart továbbmenni, megfogta a kezem és húzott magával, én nem hagytam, kirántottam a kezem. Csak ott álltam és néztem a kis autókat. Ő mondta, hogy ha nem megyek vele, otthagynak. Azt hitte, hogy megijedek vagy mi :) Aztán tényleg otthagyott... Nem nagyon érdekelt, csak álltam ott és néztem az autókat. Pár perc múlva ő szaladt vissza ijedten, miközben én csak álltam ott és nem izgatott semmi sem. Még öt éves sem lehettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése